Furfangfeszt


…mert mindenki ügyes valamiben…
Amatőr barkácsolókat, ügyes kezű kézimunkázókat várnak október 5-én Székesfehérváron, Vasalóház mögötti térre. 


Kézműves tanfolyamok szeptemberben


Az agyagedények és -tárgyak alakítását, valamint mintázást, korongozást, mázazást is tanulhatnak szeptember 3-ától azok a felnőttek, akik jelentkeznek a Marczibányi Téri Művelődési Központ kerámia műhelyébe.


Hímzés másképpen


Aki próbálkozott már a lapos-hímzéssel, az tudja, mennyi gyakorlás kell ahhoz, hogy szép, szabályos öltések kerüljenek ki a tű alól. A kezdőknek mutatunk egy érdekes technikát, amivel nem marad el a sikerélmény.

hímzés, kézimunka, lapos-hímzés, fonal


Hobbyművész augusztusi tanfolyamok


Olvasztott üvegmedálokat készíthetnek az érdeklődők a Hobbyművész Üllői úti üzletében, augusztus 30-án. Ugyanitt a Tiffany üvegtechnika alapjait is el lehet sajátítani ebben az időpontban.
 

Ismerkedés az első öltésekkel



Könnyű lesz rávenni a kicsiket, hogy megbarátkozzanak a varrás alapjaival, ha ezeket az előre kilyukasztott kártyákat adjuk a kezükbe. Szórakoztató elfoglaltság, ugyanakkor fejleszti a szem-kéz koordinációt, a finom-motoros mozgást és a koncentrációt.

hímzés, öltés, keresztöltés, futóöltés, varrás


Kézműves táborok júliusban


Hagyományőrző népművészeti tábort indít Debrecenben a Tímárház Kézművesek Háza július 7. és 11. között. A táborozók naponta más-más technikát próbálhatnak ki, többek között a hímzést, szalmafonást, babzsákkészítést, vesszőfonást, bőrözést, és megbarátkozhatnak a horgolással, körmöcskézhetnek és nemezelhetnek.

kézműves, tábor, július,


Júniusi kézműves táborok


A Szépművészeti Múzeum Antik Gyűjteményében június 30.- július 4. között a Kerameikos kézműves tábor résztvevői megismerkedhetnek az antik kerámia-készítési technikákkal, a különböző edénytípusokkal, díszítésmódokkal, agyagszobrocskákkal, mindezt az antik kiállításon látható műtárgyak alapján. (www.szepmuveszeti.hu)


Divatrajz tanfolyam


A divat iránt hobbi szinten érdeklődőknek tartanak divatrajz kurzust csütörtökönként a budapesti Marczibányi téri Művelődési Központban. A jelentkezők megtanulhatják, hogyan készíthetnek lendületes rajzot a modellről, amely egy ruhaterv alapja lehet.

 divat, divatrajz, tanfolyam, Marczibányi téri Művelődési Központ


Kertművészeti napok


Az Európai Dísznövény és Kertművészeti Napok hagyományos módon évente megrendezésre kerül a fehérvárcsurgói Károlyi Kastélyban, amelynek pompás környezete minden alkalommal összehozza Európa kertészeti szakembereit és a növénykedvelő közönséget.

kert, kertművészet, Fehérvárcsurgó, Károlyi kastély,


Ismerkedés a varrógéppel


A Varróház ingyenes, kétórás tanfolyamot tart kezdőknek május 27-én délelőtt 9-11-ig, Budapesten, a Deák térnél. Az érdeklődők megismerkedhetnek a varrógéppel, a befűzéstől a beállításokon át a helyes használatig, anyagismeretet is tanulhatnak, sőt egy papírzsebkendő tartó elkészítésével is megpróbálkozhatnak.


TPL_BEEZ2_ADDITIONAL_INFORMATION