Csirkecombok szalmi módra


Borbás Marcsi most egy nagyon régi tolnai receptet ajánl, amely az egyszerű háziszárnyast egészen különlegessé teszi. A vörösboros csirke borókával ízesítve, a borban található szín- és ízanyagoktól, finom savaktól pikáns lesz, szinte vadhúsnak tűnik.

A háziasszonyok, ha sok más dolguk akadt, olyan ételt főztek, ami szinte magától elkészült. Ilyenkor gyakran készítették a csirkét szalmi módra, mert ha a lábasba került a hús és felöntötték a vörösborral, már nem kellett ott állni mellette. Azért is ajánlja, mert bográcsban remekül megfőhet, és ezért a férfiak is szívesen bíbelődnek vele. Elég, ha szalonnával megtűzdelt húst és a felaprított hagymát, meg a zöldségeket előkészítjük, a többit már vállalják. Közben a vörösbort is meg-megkóstolják, mielőtt a húsra öntenék. Ezalatt a májas-borókás ragut pillanatok alatt összedobja, és a pirított zsemleszeleteken előételként kínálja.

A szalmi módon készült csirkéhez eredetileg a frissen levágott állat vérét és a belsőségeket kevés zsíron, sok hagymával, sóval, borssal, borókával összefőzték, és pirítósra halmozva köretként kínálták a húshoz. Ebben a korszerűsített változatban már csak a máj szerepel, de a borókabogyó így is „hozza” az eredeti ízeket.

 

Hozzávalók 4 személyre

4 csirkecomb
20 dkg szalonna
2 + 2 ek. zsír
2 + 1 fej vöröshagyma
20 dkg csirkemáj
1 karalábé
2-2 fehér- és sárgarépa
5-7 dl vörösbor
2 dl tejföl
só, bors
8-10 borókabogyó
4 zsemle
saláta, endívia

A csirkecombokat Marcsi megmossa, leszárítja, kettévágja. A szalonnát vékony csíkokra vágja, és megtűzdeli vele a húst. Két fej hagymát felaprít, és két evőkanál zsíron megpárolja. Ha már áttetsző, hozzáadja a felkockázott zöldségeket. Pár perc múlva jöhet bele a csirke, kicsit erősebb lángon jól átpirítja a húsdarabokat, sózza-borsozza, beleszórja az összetört borókabogyók felét, aztán felönti annyi vörösborral, hogy jól ellepje. Takaréklángon így fődögél csendesen, amíg elkészül. Közben serpenyőben a többi zsíron megdinszteli a harmadik fej vöröshagymát. Rádobja a csirkemájat, és átforgatja, hogy minden oldala kivilágosodjon, aztán kislángon pirítja még pár percig, így a közepe is átsül. Meghinti a többi összezúzott borókabogyóval, belekeveri a tejfölt, és lefedi tálalásig. Közben a csirkecombok vajpuhára párolódtak a vörösborban. Fedő nélkül hagyja, hogy kicsit lesüljön. Köretnek nyáron csak friss salátát kínál a combok mellé. Néha azonban tésztát főz a vörösboros csirkéhez, és az megkívánja, hogy szósz is legyen hozzá. Ilyenkor kiszedi a húsdarabokat a serpenyőből, és a visszamaradó pecsenyelevet meg a zöldségeket simára turmixolja tejföllel vagy tejszínnel.

 

Tetszett a cikk? Oszd meg barátaiddal:
Nyomtatás

EZT IS NÉZD MEG!


Villányi szüretelőpecsenye
A baranyai ember egész évben egyszerűen étkezett, főként a táj adta alapanyagokat...
Nyaralós album
Kedves Brigitta!Megtaláltam a facebookon is az elérhetőségét, azért regisztráltam...
Milyen festéket válasszak?
Kedves Szakértők! Érdeklődni szeretnék, hogy milyen festéket használjak ahhoz a táblához,...
Varrható gyöngyök
Kedves Anita! Szeretném kövekkel, gyöngyökkel díszíteni a februári Praktikában látott...
Diós palacsintatorta
A palacsinta valószínűleg minden családban a kedvencek közé tartozik. Annyiféleképpen...
Sült csirke csont nélkül
Sokfelé hagyományosan az egyik kedvenc ünnepi fogás a sült csirke. Így van ez Borbás...

TPL_BEEZ2_ADDITIONAL_INFORMATION