Lakodalmas csibeleves


Gyorsan, egyszerűen elkészíthető ez a csibeleves, aminek leginkább a csirkepaprikáséra hasonlít az íze. A hagyomány szerint is egyszerűsége miatt főzték lakodalmakkor ezt a levest, mert a csibék gyenge húsa egykettőre megpuhult, nem kellett ott állni mellette, szinte magától elkészült, közben a többi, bonyolultabb ételnek több figyelmet szentelhettek.


Szilvás lepény


Az őszi hónapokban gazdagon érő gyümölcsök közül a szilva az egyik lekedveltebb. Ezúttal egy egyszerűen elkészíthető, pirított dióval és túrókrémmel gazdagított finom szilvás desszertet ajánlunk.


Kapros-túrós lepény


Hódmezővásárhelyen sokféle változatát kedvelik a túrós lepénynek, sütik például kelt tésztával édesen, vagy gyúrt tésztából sósan. A jókora kockákra vágott kapros-túrós lepény egy jó leves után második fogásnak, vagy könnyű vacsorának is megteszi.


Pisztrángsült Szilvásváradról


Nyár elején általában kicsit átalakítjuk az étrendünket, hiszen ahogy jön a meleg, inkább a könnyű ételeket kívánjuk, és az sem mellékes, hogy minél kevesebb időt kelljen a konyhában tölteni. Hiszen már vitamindús, friss zöldségekből válogathatunk, és a halak is jólesnek, mivel még kánikulában sem terhelik meg a szervezetünket. A Borbás Marcsi receptje szerint készült pisztrángsült pont ilyen.


Kakaós gombóc


A szilvás gombócot szinte mindenki szereti, de Bácska északi részén, a svábok körében a közismert krumpligombóc kakaós változata a sláger. Ennek további érdekessége az a pirított kenyérmorzsa, amiben megforgatják.


Zsebes pecsenye öntött salátával


Egész évben, bármikor, serpenyőben is készülhet ez az izgalmas győri étel, mégis ilyenkor, böjt után a legjobb, hiszen igazi energia- és vitaminbomba. Még teljesebb lesz a feltöltődés, ha már a kertben grillezünk a rügyező és virágzó fák között.


Tojástorta


A húsvéti ünnepi asztalról nem hiányozhat a torta. Adjuk meg a módját és készítsünk tojásformájú, színes marcipánnal bevont változatot a kicsik és nagyok örömére. A nyolc tojásból sütött torta csoda finom, mert a marcipánréteg alatt, a piskótalapok között rumos mazsolával dúsított, könnyű csokoládékrém lapul.


Télűző sütemények


Az egész báli szezon, a farsangolás és a busójárás lényegében arról szól, hogy mennyire elegünk van a télből. Készüljünk a tavaszi megújulásra vidám társaságban, stílusosan terített asztal mellett. Ez a vendégváró dekoráció garantáltan elfogy, nem lesz további gondunk a tárolással.


Fémdíszek a téli kertbe


Ezüstös testű, tollas madárkákkal és más, színezett függőkkel télen is vidámmá tehetjük a kertet. Díszeink tavaszig kint maradhatnak a levelüket vesztett faágakon, mert nem árt nekik se hó, se fagy – a vékony fémlap jól bírja az időjárás viszontagságait.


Disznótoros savanyúleves


Hagyományosan január a disznóölések ideje, mely karácsony és szilveszter után egy újabb családi vagy baráti összejövetel lehetőségét kínálja. A toros ételekkel felidézzük az egykori disznóölések emlékét, és így őrizhetjük meg az együtt evés-ivás-éneklés bensőséges hangulatát.


TPL_BEEZ2_ADDITIONAL_INFORMATION