Farsangi boszorkány


Alig egy-két óra alatt összedobhatjuk kis boszorkány jelmezét, mivel csak pár kellék kell, átalakuláshoz. Nagyon hálás dolog olyan szereplő bőrébe bújni, akinek számos jellegzetessége van.

boszorkány, jelmez, farsang, gyerek, maskara,

A boszorkánnyal is ez a helyzet, hiszen ott a kócos haj, a nagy orr, a rendetlen ruha és az elhagyhatatlan „közlekedési eszköz”, a söprű. Ha ezen még egy fekete macska is üldögél, akkor az már maga lesz a tökéletesség. Ráadásul az is könnyíti a boszorkány ruhatárának kiállítását, hogy most erény, ha az kicsit foltos, szakadt és hosszú. Elő tehát anyu vagy nagyi régi, bő szoknyájával, de felkereshetjük a használtruha-boltokat is, ahol kincseket találhatunk fillérekért! Vágjunk bele bátran az ollóval, rojtozzuk ki, de semmit se dobjunk ki belőle, mert például a levágott derékrészt – szintén bevagdosva és megszaggatva – a gyerek vállára tehetjük. A rafiahajhoz nem kell ám paróka, annál sokkal egyszerűbb a helyzet. Elég csak hajráfra erősíteni a szálakat, a kendő úgyis mindent eltakar. A rafiát akkor is bedobhatjuk, ha nincs kéznél használt söprű. Csak kössünk belőle jó csomót egy bot végére, és készen is vagyunk. A söprűre ültethetünk macskát, amit lehet, hogy csak ki kell hoznunk a gyerekszoba plüssállatai közül, de ha nincs „készleten”, fekete anyagból mi is készíthetünk egyet. A smink a banya esetében csöppet sem szokásos, mert a fekete vagy barna szemceruzát most szemöldökvastagításra és bibircsókrajzolásra használjuk. Az orrával is törődnünk kell, mert valószínű, hogy nem elég nagy és kampós. Papírból vágjuk ki a a magazin mellékletében megadott formát, fessük ki, és kalapgumival rögzítsük a kendő alatt. Mikor a ruhadarabokat válogatjuk, figyeljünk arra, hogy legyen közöttük élénk szín is, például a szoknya foltjai, a póló vagy a fejkendő és a harisnya. Banyaság ide vagy oda, a gyerekek szerencsére nem tudnak kibújni a bőrükből, és a széles mosolyt nem felejtik, amitől inkább vicces, mint félelmetes lesz ez a jelmez.

A magazinban további mesék ihlette jelmezt mutatunk. A középkori lovag, a sárkány és a bájos hercegnő öltözetét hasonlóan egyszerű módon készíthetjük el, egy-két órai munkával.

Tetszett a cikk? Oszd meg barátaiddal:
Nyomtatás

EZT IS NÉZD MEG!


Veteményeskert kicsiben
Itt a veteményezés, az ültetés ideje! A kicsik akár a szobában is kipróbálhatják...
Nyaralós album
Kedves Brigitta!Megtaláltam a facebookon is az elérhetőségét, azért regisztráltam...
Milyen festéket válasszak?
Kedves Szakértők! Érdeklődni szeretnék, hogy milyen festéket használjak ahhoz a táblához,...
Varrható gyöngyök
Kedves Anita! Szeretném kövekkel, gyöngyökkel díszíteni a februári Praktikában látott...
Medúza lámpa
Nincs is olyan kisgyerek, akit ne bűvölnének el a tengeri élőlények, különösen izgalmasak...
Cseresznyés partidekor
Ha nyári összejövetelt szerveztek gyerekeknek, szervezzétek a partit egy téma köré....

TPL_BEEZ2_ADDITIONAL_INFORMATION