Mozaikozás


 

 

 

 

A kis kövecskék rakosgatása, legyenek azok szabályos négyzetek vagy szabálytalan alakú csempedarabkák, szórakoztató tevékenység. A mozaikozásnak csak néhány trükkje van, ezek ismeretében pedig biztos a siker.

 

 

A mozaikkövek többféle alapanyagból készülnek: kerámiából, üvegből, akrilból vagy tükörből gyártott lapocskákat is beszerezhetünk. Ezeken kívül választhatunk üvegpasztillákat, apró folyami kavicsokat, törött porcelánt, vagy akár laposabb gyöngyöket is ehhez a technikához. A darabokat rögzítsük egyszerű hobbi, vagy felülettől függően szilikonos mozaikragasztóval. Utóbbi erősebb, függőleges felületre is jobban tapad, üveghez, illetve kültéri dekorációkhoz kifejezetten ideális. Fontos eszköz a vágószerszám. A kemény kövecskéket vídia élű harapófogóval tudjuk kisebb darabokra vágni, formázni, de beszerezhetünk csempevágót is. Az elemek közötti réseket fugaporból bekevert masszával kell kitölteni. Ha teljes felületet akarunk mozaikolni, kezdjük a szélén, ha pedig csak bizonyos motívumot, akkor tervezzük meg, illetve rajzoljuk fel az alapra.Magunk is „készíthetünk” mozaikdarabkákat, de néha egy ügyetlen mozdulat is elég ahhoz, hogy akaratunk ellenére egészen kis cserepekre tegyünk szert... A törött tányér vagy csésze, főleg ha színes és mintás, különleges formában születhet újjá. A szilánkokkal borított felület rusztikus látványt nyújt. Arra figyeljünk, hogy az éles szélek lefelé álljanak, vagy legalább a felső sík alá nézzenek, hogy beágyazódjanak a fugába.

 

 

 

A mintát mindig az alap, vagyis a díszítendő tárgy, illetve a mozaikkockák mérete szerint tervezzük meg. Legegyszerűbb, ha indigóval rajzoljuk át a motívumot. Nem gond, ha kicsit egyenetlen a felület, mert a sűrű ragasztóval kiegyenlíthetjük a magasságkülönbségeket.

Ragasszuk fel a mozaikokat a mintának megfelelően. A nem teljesen sima felületre válasszunk inkább szilikonos ragasztót, mert ez sűrűbb, nem folyik, és sokkal biztosabban tartja a pici elemeket.

Keverjük össze a fugaport kevés vízzel, kanalanként adagoljuk, hogy ne legyen túl híg a massza. Spatulával vagy gumilapáttal kenjük a kövek közé, egyenletesen, és húzzuk le a felesleget. Ha kissé megszikkadt, nedves szivaccsal simítsuk át a tetejét, de csak finoman. Ami a kockákon marad, száradás után letörölhető.

 

 

 

Négyzetes, szabályos alapokon lehet fontos, hogy a szögletes kövek tökéletesen derékszögben, egymástól azonos távolságra kerüljenek. Ehhez nem is kell valami speciális kellék, elég, ha hurkapálcadarabot teszünk a sorok közé. Ha csak az egyik irányban helyezzük el a pálcákat, azok biztosítják, hogy derékszögben álljanak a kis négyzetek, így a függőleges réseket már szemre is könnyű beigazítani.

Tetszett a cikk? Oszd meg barátaiddal:
Nyomtatás

EZT IS NÉZD MEG!


Mozaikképek a konyhából
Nem hétköznapi szépségű mozaikképeket készít egy teljesen hétköznapi alapanyagból...
Nyaralós album
Kedves Brigitta!Megtaláltam a facebookon is az elérhetőségét, azért regisztráltam...
Milyen festéket válasszak?
Kedves Szakértők! Érdeklődni szeretnék, hogy milyen festéket használjak ahhoz a táblához,...
Varrható gyöngyök
Kedves Anita! Szeretném kövekkel, gyöngyökkel díszíteni a februári Praktikában látott...
Képkirakó apró kockákból
Saját digitális fotóinkról, például a nyaralásunk legjobb képeiből könnyedén készíthetünk...
Itató pillangóknak
A virágok finom illatukkal és szép színeikkel magukhoz csalogatják a pillangókat....

TPL_BEEZ2_ADDITIONAL_INFORMATION