1. Az egyik táskalap felső, 40 + 2 cm-es szélénél, a színoldalon jelöld be a zsinórházhoz szükséges gomblyukakat: középen, egymástól 3 cm távolságban húzz két függőleges vonalat. Ezeken mérj le a felső széltől 1,5, majd még egyszer 1,5 cm-t. Tedd a táskalap alá az egyik megfelelő flízlapot, és alá, a jelölésekhez a kis gomblyukalátéteket. Varrd ki, és vágd fel a gomblyukakat – kész van a táska előlapja.
2. Az előlap színén, az aljától mérj felfelé az oldalakon 10 cm-t. Tedd ide a vállpántok végén lévő karikatartó pántokat 45 fokkal elfordítva, illetve tedd a farkinca nyitott végét alulra, középre, a kép szerint. Varrd oda mindhármat a varrásszélen. Ne kerüljön a farkinca és a vállpántok szabad vége a varrásba!
3. A táska hátlapját tedd rá színoldalával az előlapra – közöttük vannak a vállpántok és a farkinca. Ezekre simítsd rá a másik flízlapot. Körben gombostűzd össze a széleket két oldalt és alul, majd varrd össze, de figyelj, hogy ne kerüljön a farkinca és a vállpántok szabad vége a varrásba!
4. A sarkoknál húzd szét a két réteget. Hajtsd szét a varrásszéleket, és fogd egymásra az oldal- és az aljavarrást. Mérj be a csúcsoktól a varrásvonalon 3,5 cm-t, és húzz a varrásra merőlegesen egy vonalat. Gombostűzd meg, és varrd le a vonalat – ezzel megadod a táska mélységét.
A cikk még nem ért véget. A folytatáshoz lapozz!
« előző oldal | következő oldal »
2026. szeptember 9. 17:20
OTTHON DEKOR NAPPALI KONYHA KERT GYEREKSZOBA DIY ÉKSZEREK KIEGÉSZÍTŐK RUHÁK BEAUTY CSALÁD GYEREKEKKEL GYEREKEKNEK ÚJRAHASZNOSÍTÁS ELŐTTE-UTÁNA MENTSD MEG A FÖLDET! EGÉSZSÉG GASZTRO LEVESEK, ELŐÉTELEK FŐÉTELEK DESSZERTEK MENTES RECEPTEK AMIGURUMI ÖTLETEK TI KÜLDTÉTEK INSPIRÁCIÓ TAVASZ NYÁR ŐSZ TÉL TI KÜLDTÉTEK ÚJDONSÁGOK Sztárokkal alkottunk ALKOTÓINK Berky Alexandra Kubinyi Szilvia Kurdi Gabi Szebeni Gál Vera Vesztl Fanni Farkasvölgyi Orsi Rácz Anikó Sebestyén Éva Csorba Anita Mecz Gyöngyi Bakos Csenge RSS feliratkozás JÁTÉKSZABÁLYZAT
IMPRESSZUM MÉDIAAJÁNLAT ELŐFIZETÉS KAPCSOLAT ÁSZF
praktika.hu © 2026 – minden jog fenntartva