Napokon belül beköszönt a tavasz, így arra kértük 71 ezer fős kézműves közösségünket Facebookon, mutassák be, milyen virágos alkotásokat készítettek mostanában. Rengeteg csodaszép munkáról kaptunk fotókat és beszámolókat, nem volt könnyű dolgunk, amikor ki kellett válogatnunk, melyik legyen az a kétszer 15 alkotás (I. rész és II. rész), amit bemutatunk összeállításainkban. Köszönjünk mindenkinek a képeket és beszámolókat, most pedig következzen a virágos művek első felvonása!
„Drótból készített virágos könyvjelzőimet a tavasz és a színek ihlették. Célom az, hogy egy kis színt vigyenek az olvasni szeretők mindennapjaiba.”
„Nagyon szeretem az újrahasznosítást. A fonalakat kaptam, és mivel kötni, horgolni nem tudok, így más alkotásokon gondolkodtam. A színek adták a napraforgó ötletét. Egy karikára dolgoztam rá, a közepét pedig egy filclapra, amit ráragasztottam hátulra. A célom a jövőben is, hogy minden összegyűjtött alapanyagnak megtaláljam a helyét.”
„Egy szelet tavaszi mezőt szerettem volna alkotni művirágokból. Kedvenc virágom a tulipán, de az élő sajnos hamar elhervad. Ezekben az élethű gumi tulipánokban viszont évekig gyönyörködhetek.”
„Ezeket a filc el nem hervadó virágokat egy kisfiú fogja szétosztani nőnapon az óvodában.”
„Anyukám 80. születésnapjára szerettem volna maradandót készíteni. Így horgoltam 80 szál tulipánt.”
„Papírvirágokat (is) készítek. Unokahúgomnak alkottam nászajándékba ezt a papírvirág csokrot. Három éve volt az esküvőjük, a csokor azóta is otthonuk dísze.”
„Nekem az idei első virágaim ezek a tulipánok lettek, kicsit korán elkészültek március 15-re. Ezt a virágsablont az év különböző ünnepein is alkalmazom, megajándékozom vele szeretteimet. Sokszor varrok rá alkalomhoz illő feliratot is.”
„Sziasztok! Illatos szappanvirágokkal díszített csokrokat, dekorációkat készítek, imádok a színnek játszani, amelyek nem csak különlegesek, hanem nagyon kellemes illatúak is. Ma is készült egy különleges színvilágú tavaszi csokor, ezért esett erre a választás mert ’egy csokornyi szeretet” van benne!”
„Szerettem volna valami igazán tavaszias és egyedi hajdíszt készíteni, így született meg hajráf alapra filc anyagból ez a virágos hajpánt, kézzel varrva.”
„Tavaszváró alkotás. A kert, a virágok szeretete inspirálta. Alkotásaimban mindig az egyediségre törekszem és szeretném, ha több emberhez elérnének. Fából készült minden része. Dekopírral vágtam, majd akril- és kréta festékkel festettem.”
„Anyukámnak készült. Kedvenc virágaival ez a nyuszipopós ajtódísz.”
„A tulipánok a kedvenc virágaim közé tartoznak. Ezúttal csokrot készítettem mintás filcekből. Nincs közöttük két egyforma darab, így nagyon színes lett a végeredmény.”
„Az első makramé sorcsomóval készült virágos pixel képem. Makramézásom elején már próbálkoztam ezzel a technikával, ami kudarcba fulladt, tapasztalat hiányában. Éppen ezért szerettem volna megtanulni. Egy mini tanfolyam keretében sikerült is elsajátítanom ezt a technikát. Az egyik kedvenc tavaszi dekorációm lett.”
„Virágos képeket készítek a középső lánykám óvó nénijeinek nőnapra a csoport kisfiúi nevében. Az ötlet az idei első Praktika magazinból származik.”
„Egy kedves ismerősöm kért meg egy babalátogatóba szánt ajándékot készítsek neki. Hát ez lett a vége.”
2025. február 24. 12:27
OTTHON DEKOR NAPPALI KONYHA KERT GYEREKSZOBA DIY ÉKSZEREK KIEGÉSZÍTŐK RUHÁK BEAUTY CSALÁD GYEREKEKKEL GYEREKEKNEK ÚJRAHASZNOSÍTÁS ELŐTTE-UTÁNA MENTSD MEG A FÖLDET! EGÉSZSÉG GASZTRO LEVESEK, ELŐÉTELEK FŐÉTELEK DESSZERTEK MENTES RECEPTEK AMIGURUMI ÖTLETEK TI KÜLDTÉTEK INSPIRÁCIÓ TAVASZ NYÁR ŐSZ TÉL TI KÜLDTÉTEK ÚJDONSÁGOK Sztárokkal alkottunk ALKOTÓINK Berky Alexandra Kubinyi Szilvia Kurdi Gabi Szebeni Gál Vera Vesztl Fanni Farkasvölgyi Orsi Rácz Anikó Sebestyén Éva Csorba Anita RSS feliratkozás JÁTÉKSZABÁLYZAT
IMPRESSZUM MÉDIAAJÁNLAT ELŐFIZETÉS KAPCSOLAT ÁSZF
praktika.hu © 2025 – minden jog fenntartva