A most 48 éves Sarah Michelle Gellar neve sokaknak ismerős lehet, különösen azoknak, akik a '90-es és 2000-es években voltak gyerekek vagy kamaszok, ő ugyanis akkor robbant be a köztudatba. A legtöbben minden bizonnyal a népszerű sorozat, a Buffy, a vámpírok réme főszereplőjeként ismerik, ugyanakkor szerepelt olyan filmekben is, mint a Tudom, mit tettél tavaly nyáron, a Kegyetlen játékok vagy a Scooby-Doo-filmsorozat.
A színésznő boldog házasságban él egykori színészkollégájával, Freddie Prinze Jr.-ral, akivel 25 éve alkotnak egy párt, és két gyermekük is született. Charlotte 2009-ben, Rocky James 2012-ben jött a világra.
Sarah Michelle Gellar az elmúlt években sem tétlenkedett, ám idén júliusban a megszokottnál több figyelmet kapott: a Tudom, mit tettél tavaly nyáron 2025-ös folytatásának Los Angeles-i premierjén ugyanis ő viselte az egyik legkülönlegesebb, legfeltűnőbb ruhát!
Sarah Michelle Gellar férjével, Freddie Prinze Jr.-ral együtt érkezett a premierre, a színésznő pedig az Oscar de la Renta egyik legfrissebb kreációját viselte, egy miniruhát a 2025-ös elő-őszi kollekcióból. Ennek különlegessége a díszítésben rejlett: háromdimenziós pillangókat hímeztek rá!

A ruha sötét alapszíne gyönyörű kontrasztot alkotott a színes motívumokkal, a lepkék kék, fehér, piros és fekete árnyalatokban pompáztak, szinte lebegtek az anyag fölött.

A 3D hatásnak köszönhetően a ruhakülönlegesség minden mozdulat során „más arcát mutatta”, mintha a pillangók szárnyra keltek volna. Sarah Michelle Gellar szettjét egy merész, narancsszínű, hegyes orrú magassarkú tette teljessé, ami remekül hangsúlyozta a hímzett részleteket.
Aki maga is szokott hímezni – akár kézzel, akár géppel – pontosan tudja, mennyi türelmet és precizitást igényel egy-egy részlet. A ruha pillangói valószínűleg gépi szabad hímzéssel vagy utólagos applikációval készültek, amelyet aztán kézzel egészíthettek ki. A szárnyak domborúságát több réteg szövet, finom kontúrozás és színátmenetes szálvezetés adja, emiatt keltenek valóban térbeli hatást.
Nem túlzás azt mondani, hogy egy-egy ilyen pillangó elkészítése akár 3–5 órát is igénybe vehet részletgazdagság és az árnyékolás miatt. A teljes ruha esetében ez akár több mint 100 óra kézimunkát is jelenthet – igazi haute couture mestermunka, amit a hímzés iránt érdeklődők is nagyra értékelhetnek.
2025. július 23. 13:28
OTTHON DEKOR NAPPALI KONYHA KERT GYEREKSZOBA DIY ÉKSZEREK KIEGÉSZÍTŐK RUHÁK BEAUTY CSALÁD GYEREKEKKEL GYEREKEKNEK ÚJRAHASZNOSÍTÁS ELŐTTE-UTÁNA MENTSD MEG A FÖLDET! EGÉSZSÉG GASZTRO LEVESEK, ELŐÉTELEK FŐÉTELEK DESSZERTEK MENTES RECEPTEK AMIGURUMI ÖTLETEK TI KÜLDTÉTEK INSPIRÁCIÓ TAVASZ NYÁR ŐSZ TÉL TI KÜLDTÉTEK ÚJDONSÁGOK Sztárokkal alkottunk ALKOTÓINK Berky Alexandra Kubinyi Szilvia Kurdi Gabi Szebeni Gál Vera Vesztl Fanni Farkasvölgyi Orsi Rácz Anikó Sebestyén Éva Csorba Anita RSS feliratkozás JÁTÉKSZABÁLYZAT
IMPRESSZUM MÉDIAAJÁNLAT ELŐFIZETÉS KAPCSOLAT ÁSZF
praktika.hu © 2025 – minden jog fenntartva