Létezik egy, az olvasás és az agy, a kognitív képességek, valamint a lelki jóllét kapcsolatát vizsgáló tanulmány, amelynek eredményeit 2026. szeptember 15-én publikálták a Psychological Medicine című tudományos folyóiratban.
A Cambridge-i Egyetem kutatói ebben nem egyetlen új vizsgálatot végeztek, hanem több korábbi kutatás eredményeit tekintették át, amelyek azt vizsgálták, hogyan függ össze az olvasás az agyműködéssel, a gondolkodási képességekkel és a mentális egészséggel.
Az áttekintésben kérdőíves felmérések, több éven át tartó követéses vizsgálatok, kognitív tesztek és agyi képalkotó vizsgálatok eredményei is szerepelnek. Az eredmények között több meglepő összefüggést is találtak, amelyek azt mutatják, hogy az olvasás jóval többet adhat, mint néhány kellemesen eltöltött óra.

Nézzük, milyen előnyökkel járhat, ha szeretsz olvasni, és mit mondanak erről a kutatások.
A rendszeres olvasás több kutatásban is erősebb figyelemmel, jobb memóriával és végrehajtó funkciókkal társult, különösen gyermekeknél és időseknél. Amikor olvasol, a nyelvi feldolgozásért, a figyelemért és a gondolkodásért felelős agyi rendszer folyamatosan dolgozik.
A képalkotó vizsgálatok összefüggést találtak az olvasással töltött idő és bizonyos agyterületek szerkezete, illetve működése között. Ezek között olyan területek is vannak, amelyek a nyelv feldolgozásában, a figyelemben, a gondolkodásban és az érzelmek szabályozásában vesznek részt.
Több hosszú távú vizsgálatban a rendszeresen olvasó időseknél lassabb kognitív hanyatlást figyeltek meg, és a demencia sem volt olyan gyakori a körükben, mint a nem olvasók esetében. Az eredmények alapján a rendszeres olvasás olyan szellemi tevékenység, amely idősebb korban kiválóan lekötheti és tornáztathatja az agyat.
Felnőttek körében végzett felmérésekben az olvasás alacsonyabb stresszszinttel, jobb közérzettel és alacsonyabb magányérzettel társult. Egy könyv elmélyült olvasása nyugalmat adhat, általa kiszakadhatsz a mindennapi végtelen körforgásából.
A történetek szereplőinek érzéseivel és nézőpontjával való találkozás az empátiával is összefüggést mutatott a kutatásokban. Egy több mint 4000 felnőttet vizsgáló felmérésben az olvasók nagyobb arányban számoltak be arról, hogy az olvasás révén jobban megértik mások érzéseit.
Egy több mint 4000 felnőttet érintő felmérés résztvevői között többen számoltak be arról, hogy egy könyv hatására változtattak valamin az életükben, például új hobbiba kezdtek vagy másképp kezdtek hozzáállni az egészségükhöz, munkájukhoz és kapcsolataikhoz. Egy hasznos könyv gondolatokat ébreszthet, és olyan ötleteket adhat, amelyeket később a saját életedben is kipróbálsz.
Az olvasás közösségi élménnyé is válhat, például könyvklubban vagy közös felolvasás során. A közös könyvélmény beszélgetésekhez, új ismeretségekhez és rendszeres társas kapcsolatokhoz segíthet hozzá, ami különösen értékes lehet, ha gyakran vagy egyedül.
2026. szeptember 30. 18:10
OTTHON DEKOR NAPPALI KONYHA KERT GYEREKSZOBA DIY ÉKSZEREK KIEGÉSZÍTŐK RUHÁK BEAUTY CSALÁD GYEREKEKKEL GYEREKEKNEK ÚJRAHASZNOSÍTÁS ELŐTTE-UTÁNA MENTSD MEG A FÖLDET! EGÉSZSÉG GASZTRO LEVESEK, ELŐÉTELEK FŐÉTELEK DESSZERTEK MENTES RECEPTEK AMIGURUMI ÖTLETEK TI KÜLDTÉTEK INSPIRÁCIÓ TAVASZ NYÁR ŐSZ TÉL TI KÜLDTÉTEK ÚJDONSÁGOK Sztárokkal alkottunk ALKOTÓINK Berky Alexandra Kubinyi Szilvia Kurdi Gabi Szebeni Gál Vera Vesztl Fanni Farkasvölgyi Orsi Rácz Anikó Sebestyén Éva Csorba Anita Mecz Gyöngyi Bakos Csenge RSS feliratkozás JÁTÉKSZABÁLYZAT
IMPRESSZUM MÉDIAAJÁNLAT ELŐFIZETÉS KAPCSOLAT ÁSZF
praktika.hu © 2026 – minden jog fenntartva