Halloween éjszakája hivatalosan október 31-én, pénteken lesz, de sok helyen már hétközben sor kerül a beöltözős bulikra, céges rendezvényekre és baráti összejövetelekre. Természetesen egy ilyen esemény nem lehet teljes megfelelő dekoráció nélkül, ezzel kézműves Facebook-csoportunk tagjai is egyetértenek velünk. Az alábbi „rémeségeket” ők készítették! Szerintünk borzalmasan jók lettek!
„Szeretem a NAGY amerikai stílusú kopogtatókat! A kedvenc színeim a rózsaszín, fehér, ezüst, szürke és fekete. Így született meg ez a hatalmas kopogtató! Imádtam készíteni és már nagyon vártam, hogy kitehessem.”

„A gyermekeimmel minden évben nagyon várjuk a halloweeni cukorka gyűjtést. Erre az alkalomra készült az idén ez az ajtódísz, ami majd a gyűjtögető gyermekeket fogja várni. Nagyon szerettem készíteni!”

„Boszorkány nélkül nincs halloween. Fizetős minta alapján készült, az arcvonala és az orra inspirált. Természetesen a tökök sem maradhattak el.”

„Boszi csizmát készítettem. Nagyon örültem, hogy ebben az évben ezt a tervemet is kipipálhattam.”

„Használtam fekete csipkét, tüllt ,és persze a fekete cica sem maradhat el. Sötétben a kis LED-es világítással akár kedves is lehet.”

A cikk még nem ért véget. A folytatáshoz lapozz!
következő oldal »
2025. október 27. 15:00
OTTHON DEKOR NAPPALI KONYHA KERT GYEREKSZOBA DIY ÉKSZEREK KIEGÉSZÍTŐK RUHÁK BEAUTY CSALÁD GYEREKEKKEL GYEREKEKNEK ÚJRAHASZNOSÍTÁS ELŐTTE-UTÁNA MENTSD MEG A FÖLDET! EGÉSZSÉG GASZTRO LEVESEK, ELŐÉTELEK FŐÉTELEK DESSZERTEK MENTES RECEPTEK AMIGURUMI ÖTLETEK TI KÜLDTÉTEK INSPIRÁCIÓ TAVASZ NYÁR ŐSZ TÉL TI KÜLDTÉTEK ÚJDONSÁGOK Sztárokkal alkottunk ALKOTÓINK Berky Alexandra Kubinyi Szilvia Kurdi Gabi Szebeni Gál Vera Vesztl Fanni Farkasvölgyi Orsi Rácz Anikó Sebestyén Éva Csorba Anita Mecz Gyöngyi RSS feliratkozás JÁTÉKSZABÁLYZAT
IMPRESSZUM MÉDIAAJÁNLAT ELŐFIZETÉS KAPCSOLAT ÁSZF
praktika.hu © 2026 – minden jog fenntartva