hirdetés

Fizess elő
a magazinra!
Alkoss
velünk!

OTTHON DEKOR DIY CSALÁD ÚJRAHASZNOSÍTÁS EGÉSZSÉG GASZTRO AMIGURUMI INSPIRÁCIÓ ALKOTÓINK

Imádnivaló DIY tojássapkák Judyval

Judy a Groovehouse énekesnője, emellett pedig boldog családanya, aki tündéri kislányának mutatja meg nap mint nap, hogy az alkotásban mennyi öröm, szépség és csoda van, amit érdemes együtt megélni. 

 

A locsolásról: „A kislányom hatéves, ezért úgy ünnepeljük a húsvétot, mint anno mi a gyermekkorunkban: Majszi gyönyörű ruhába öltözik, és az utcában lakó pici fiúk meg-megjelennek nálunk locsolkodni az apukákkal együtt. Mi meg anyukámmal és Majával készülünk: sütiket készítünk és várjuk a locsolókat. Ez az ünnep nálunk szívszaggatóan aranyos és a gyerekekről szól. Aztán meglátogat bennünket a család is sok-sok gyerekkel, ezért előre elrejtjük a kertben a csokikat, nyuszikat. Aztán indulhat a csokivadászat: a gyerekek átfésülik az összes bokrot, mindent kikutatnak, de az is előfordult már, hogy olyan jól elrejtettük a mini meglepetéseket, hogy csak hetekkel később találtuk meg.

A húsvéti dekorációról: „Mindent kidíszítünk, használjuk a szimbólumokat, a nyuszikát, pipit, bárányt, barkaágat is feldíszítünk, ugyanúgy készülünk, mint advent idején, csak tavaszi hangulatban.

A varrásról: „Magamnak nem varrok, ma már a fellépőruhák sem olyan különlegesek, hogy erre szükség lenne. A kislányom Barbijainak azonban én szoktam ruhákat készíteni. Régen az én saját babáim is egyedi ruhát kaptak, most pedig a kislányom miatt varrok ismét babaruhákat, mert imádja őket öltöztetni – nem is tudom, kitől örökölte… Folyton időhiányban vagyok, de a babaruhavarrás egy közös elfoglaltságunk. Néhány apróságot azért szoktam rendszeresen varrni: díszpárnát szívesen készítek, amivel a lakást lehet dekorálni, vagy ajándékba lehet adni”

Az alkotás öröméről: „Majának nagyon jó a kézügyessége, ezért igényli, hogy együtt alkossunk. Szeret ragasztani, rajzolni, állandóan színez vagy kopíroz. A ragasztó, a papírok és a ceruzák nálunk mindig elől vannak. Az alkotással töltött idő mindkettőnknek igazi öröm.” 

 

Termoanyagból vágd ki duplán a fejet. Ragaszd az egyikre a tüskét, taréjt vagy fülecskéket, majd borítsd rá a másik felét is. Végül ragaszd fel mindkét oldalra szimmetrikusan a szemeket. Ragasztó helyett pelenkaöltéssel is körbevarrhatod a figurákat, így nemcsak rögzíted, hanem díszítheted is a figurákat. 



hirdetés


Legnépszerűbb témák


hirdetés


hirdetés


EZT IS Ajánljuk

TI KÜLDTÉTEK
Decoupage dobozka
GYEREKEKNEK
Kedvencünk, a dinó











OTTHON DEKOR
NAPPALI KONYHA KERT GYEREKSZOBA
DIY
ÉKSZEREK KIEGÉSZÍTŐK RUHÁK BEAUTY
CSALÁD
GYEREKEKKEL GYEREKEKNEK
ÚJRAHASZNOSÍTÁS
ELŐTTE-UTÁNA MENTSD MEG A FÖLDET!
EGÉSZSÉG GASZTRO
LEVESEK, ELŐÉTELEK FŐÉTELEK DESSZERTEK MENTES RECEPTEK
AMIGURUMI
ÖTLETEK TI KÜLDTÉTEK
INSPIRÁCIÓ
TAVASZ NYÁR ŐSZ TÉL TI KÜLDTÉTEK ÚJDONSÁGOK Sztárokkal alkottunk
ALKOTÓINK
Berky Alexandra Kubinyi Szilvia Kurdi Gabi Szebeni Gál Vera Vesztl Fanni Farkasvölgyi Orsi Rácz Anikó Sebestyén Éva Csorba Anita
WEBSHOP