Hamarosan eljön május első vasárnapja, vagyis anyák napja, amikor az anyukákat, nagymamákat és dédnagymamákat ünnepeljük. Ennek apropóján kérdeztük meg 78 ezer fős kézműves közösségünk tagjait Facebookon, mit alkottak az ünnepre.
Neked melyik remekmű lett a kedvenced?
„Az én őrangyalom az anyukám, ez az angyal pedig vigyázzon Terád! - ez a gondolat ihlette, ezeket a makramé technikával, aprólékos kézimunkával készült angyalokat. Kulcskarikára készítettem, így bárhova felakasztható. Én autóillatosítónak használom úgy, hogy pár csepp illóolajat csepegtetek a ruhájára. Több színben és verzióban készült, ezeknek a szárnyát gyönyörű fémszálas fonalból alkottam, a ruhájuk pedig szintén egy arany szálakkal kevert újrahasznosított natúr fonal.”

„Anyák napi, cuki, pöttyös kiskaspókat készítettem. Nagyon tetszik ez a pöttyös vibe, és nagyon megkapó. Szerintem egy lakásban egy ékes darab lesz, akihez kerül. A kaspókat is magam készítettem kerámiaporból, és a festés és a pöttyözés is saját munka. A többit meg összeállítottam, hogy ízléses legyen! Köszönöm a lehetőséget!”

„Tavaszi mező ihlette, légies virágkompozíció született egy fényes kerámia tálban. A kék szín nálam mindig a közelgő nyarat jelzi – frissességet, nyugalmat és egyfajta csendes erőt hordoz. Talán épp ezért kapcsolódik olyan szépen az Anyák napjához is: a gondoskodás, a biztonság és a szeretet színe, amit édesanyáinktól kapunk nap mint nap.”

„Szeretek tulipánokat varrni. Készült már több fajta, de most ezek a többszínű színesek a kedvencek és anyák napjára készültek.”

„Az én édesanyám ma lenne 90 éves. Sajnos neki már nem tudtam készíteni, így ezzel a képeslappal több célom is volt: örömöt szerezni másvalaki édesanyjának, egyben pedig segíteni vele egy szerencsétlenül járt családnak. Városunkban működik egy jótékonysági licites csoport, mai felajánlásom volt ez a quilling technikával készült képeslap.”

A cikk még nem ért véget. A folytatáshoz lapozz!
következő oldal »
2026. április 28. 14:29
OTTHON DEKOR NAPPALI KONYHA KERT GYEREKSZOBA DIY ÉKSZEREK KIEGÉSZÍTŐK RUHÁK BEAUTY CSALÁD GYEREKEKKEL GYEREKEKNEK ÚJRAHASZNOSÍTÁS ELŐTTE-UTÁNA MENTSD MEG A FÖLDET! EGÉSZSÉG GASZTRO LEVESEK, ELŐÉTELEK FŐÉTELEK DESSZERTEK MENTES RECEPTEK AMIGURUMI ÖTLETEK TI KÜLDTÉTEK INSPIRÁCIÓ TAVASZ NYÁR ŐSZ TÉL TI KÜLDTÉTEK ÚJDONSÁGOK Sztárokkal alkottunk ALKOTÓINK Berky Alexandra Kubinyi Szilvia Kurdi Gabi Szebeni Gál Vera Vesztl Fanni Farkasvölgyi Orsi Rácz Anikó Sebestyén Éva Csorba Anita Mecz Gyöngyi RSS feliratkozás JÁTÉKSZABÁLYZAT
IMPRESSZUM MÉDIAAJÁNLAT ELŐFIZETÉS KAPCSOLAT ÁSZF
praktika.hu © 2026 – minden jog fenntartva