Ki ne szeretné a hóembereket? Bár ma már egyre ritkábban adódik lehetőségünk valódi hóembereket építeni a gyerekekkel a hóesésben, DIY projektekben bármikor megjeleníthetjük őket. Így tettek kézműves Facebook-csoportunk tagjai is, akik az alábbi szépséges alkotásokat készítették!
„A kisfiammal már nagyon várjuk, hogy essen a hó, és végre mi is építsünk hóembert. Addig is nézegetjük ezt a hóemberes adventi koszorút!”

„A hideg alkalmából készült el ez a hóember. Brrr, most pont így fázunk odakint mint ez a hóember. Sapka-sál bizony kell már.”

„Egy kedves ismerősöm keresett meg a kék hóember képével, hogy szeretne egyet a kisfiának. El is készítettem, közben a kislányom figyelte, hogy mi készül. Azt kérte készítsek egy rózsaszínt is. Így készült el ez a hóember páros, akik ugyan nem egy helyen landoltak, de egy kép erejéig összeálltak.”

„Testvéremnek készítettem, ezt a kopogtatót. Szeretett volna egy téli, de nem túl karácsonyi ajtódíszt, ami novembertől februárig az ajtaját díszítené. Így született meg a "Kis Fiklincs" (hóember neve) koszorú. Hungarocell alapot fehér fonállal körbe vontam és erre kerültek fel az ágak, tobozok, termések és a hóember.”

A cikk még nem ért véget. A folytatáshoz lapozz!
következő oldal »
2025. november 13. 18:00
OTTHON DEKOR NAPPALI KONYHA KERT GYEREKSZOBA DIY ÉKSZEREK KIEGÉSZÍTŐK RUHÁK BEAUTY CSALÁD GYEREKEKKEL GYEREKEKNEK ÚJRAHASZNOSÍTÁS ELŐTTE-UTÁNA MENTSD MEG A FÖLDET! EGÉSZSÉG GASZTRO LEVESEK, ELŐÉTELEK FŐÉTELEK DESSZERTEK MENTES RECEPTEK AMIGURUMI ÖTLETEK TI KÜLDTÉTEK INSPIRÁCIÓ TAVASZ NYÁR ŐSZ TÉL TI KÜLDTÉTEK ÚJDONSÁGOK Sztárokkal alkottunk ALKOTÓINK Berky Alexandra Kubinyi Szilvia Kurdi Gabi Szebeni Gál Vera Vesztl Fanni Farkasvölgyi Orsi Rácz Anikó Sebestyén Éva Csorba Anita RSS feliratkozás JÁTÉKSZABÁLYZAT
IMPRESSZUM MÉDIAAJÁNLAT ELŐFIZETÉS KAPCSOLAT ÁSZF
praktika.hu © 2025 – minden jog fenntartva