Napokon belül beköszönt a tavasz, így arra kértük 71 ezer fős kézműves közösségünket Facebookon, mutassák be, milyen virágos alkotásokat készítettek mostanában. Rengeteg csodaszép munkáról kaptunk fotókat és beszámolókat, nem volt könnyű dolgunk, amikor ki kellett válogatnunk, melyik legyen az a kétszer 15 alkotás (I. rész és II. rész), amit bemutatunk összeállításainkban. Köszönjünk mindenkinek a képeket és beszámolókat, most pedig következzen a virágos művek második felvonása!
„Quilling technikával papírcsíkok felhasználásával készítettem ezt a pohárból kiömlő virágesőt, sok munkával, de csupán a magam szórakoztatására. Csak a képzelet szab határt.”
„Idei első tavaszi dekorációmat kislányom óvodai csoportjának készítettem. Kedvenc évszakom a tavasz, még sok hasonló fog készülni.”
„Kolléganőmnek készítettem ezt a horgolt kaktuszt, ami minden körülményt garantáltan túlél, így irodába (is) tökéletes. Szeretem a vicces, kreatív dolgokat, így nem áll távol tőlem az elkészítésük sem. Addig bíbelődöm, míg az elképzelt ötletem meg nem valósul. Ő így sikerült.”
„Már gyerekként is nagyon kötődtem a virágokhoz. Emlékszem a szomszéd nénivel mindig különféle virágok hajtásait cserélgettük egymás között. Aztán mint dísznövénykertész végeztem, de nem maradtam ezen a vonalon. És most virágokat horgolok… Valahogy sosem tudtam elszakadni a virágoktól. LÉTELEMEM.”
„A mostanában közkedvelt magnólia virág, gyöngyike és élő izlandi zuzmó felhasználásával készítettük ezt a visszafogott kaspós díszt. A magnólia és a zuzmó vibráló zöld színével az ébredő tavaszt próbáltuk elő csalni ebben a zord időben.”
„Búcsúajándékba készült egy kedves volt kolléganőmnek ez a nemezelt világító virágcsokor kaspóban. Remélem azóta minden estéjét beragyogja!”
„Kedves barátnőm számára készítettem ezt a hóvirágos kopogtatót, ami már régi vágya volt. A hóvirágok saját készítésűek, meghitt erdei hangulatba helyezve. Számomra igazán kedves kis ajtódísz lett, és bízom benne, hogy sok örömet hoz a tulajdonosának.”
„Már nagyon várom a tavaszt, ezért horgoltam ezeket a kis hóvirágokat. Mosolygós arcukra, ha ránézek, mindig jobb kedvem lesz.”
„Sok éven át gyöngyfűző szakkört tartottam a tanítványaimnak. mindig arra ügyeltem, hogy kezdők és haladók is sikerélményhez jussanak a foglalkozásokon. Így mindig voltak egyszerű alkotások, és azokat fokozatosan nehezítettem. A gyöngyvirágos minták erre a legjobbak. Mivel gyerekekkel fűztünk, így 4 mm-es gyöngyökkel dolgoztunk és az alapokat 1-2-3-2-1 szirmok megfűzésével kezdtük, ebből készült 6 db. Most pedig azt a változatot szeretném megmutatni, amikor már a 4 mm-es gyöngyökön kívül már rizsgyöngyök is kerültek bele. Így néhány soros fűzéssel is különleges sikerélményhez juthattak a rutinosabbak.”
„Szív arcú filc tulipánjaimmal mosolyt szerettem volna csalni az arcokra! Boldogság készíteni őket!”
„Tiffany technikával készítettem spektrum üvegből ezt a csodaszép élethű orchideát. Minden percét élveztem. Azóta sok-sok színben készültek már különleges alkalmakra.”
„Sziasztok! Egy gyönyörű úton haladok céljaim elérése felé. Gyermekkorom óta nagyon szeretem a virágokat, és nagy álmom egy saját virágüzlet. A tavalyi évben elvégeztem egy virágkötő képzést, ahol a ’virágszerelem’ még erősebb lett. Élővirágos díszek mellett szeretek élethű művirágokkal is dolgozni. A téli szürkeségben készült ez a virágos kopogtató kedvenc színeimmel. Fogadjátok szeretettel!”
„Kertem mezei virágai költöztek erre a bükk komódra. A komódot egy lomtalanításon találtam. Letisztítottam, a hibáit fatapasszal javítottam. Vidám türkizkékre festettem. Miután megszáradt transzferfóliával tettem rá a virágokat. Szép tavaszvárást mindenkinek ezekkel a vidám színekkel!”
„Nyáron nagyon sok pitypanggal találkozunk. Ennek margójára készült ez a kecses pitypang lány. Annyira egyedinek találtam, hogy megkellett horgolnom. Otthonunk vidám nyári asztaldísze.”
„Szalaghímzéssel készült zinnia csokor. A virágmagos tasak adta az ötletet. Az egyik legkedvesebb munkám.”
„Szerettem volna megmutatni, hogy művirágokból is lehet készíteni modern, élethű alkotásokat. A munkámat a tavasz ihlette.”
2025. február 24. 12:27
OTTHON DEKOR NAPPALI KONYHA KERT GYEREKSZOBA DIY ÉKSZEREK KIEGÉSZÍTŐK RUHÁK BEAUTY CSALÁD GYEREKEKKEL GYEREKEKNEK ÚJRAHASZNOSÍTÁS ELŐTTE-UTÁNA MENTSD MEG A FÖLDET! EGÉSZSÉG GASZTRO LEVESEK, ELŐÉTELEK FŐÉTELEK DESSZERTEK MENTES RECEPTEK AMIGURUMI ÖTLETEK TI KÜLDTÉTEK INSPIRÁCIÓ TAVASZ NYÁR ŐSZ TÉL TI KÜLDTÉTEK ÚJDONSÁGOK Sztárokkal alkottunk ALKOTÓINK Berky Alexandra Kubinyi Szilvia Kurdi Gabi Szebeni Gál Vera Vesztl Fanni Farkasvölgyi Orsi Rácz Anikó Sebestyén Éva Csorba Anita RSS feliratkozás JÁTÉKSZABÁLYZAT
IMPRESSZUM MÉDIAAJÁNLAT ELŐFIZETÉS KAPCSOLAT ÁSZF
praktika.hu © 2025 – minden jog fenntartva