Ha most itt vagy, akkor minden bizonnyal szeretsz alkotni, talán festesz, esetleg kötsz, horgolsz, ékszereket készítesz. Biztosan feltűnt már, mennyire felszabadító érzés alkotni, ilyenkor kiürül az elménk, eltűnnek a negatív gondolatok, minden békés és nyugodt, még az érzelmeinknek is jobban urai vagyunk. Pontosan ezért imádod annyira, igaz? Nos, erre az szuper élményre tudományos magyarázat is akad, sok kutatás született már a témában, így ma már tudjuk, az alkotásnak, a művészetnek komoly hatása van az agyunkra. Olvasd el, melyek ezek!
„A művészet tulajdonképpen egy képesség arra, hogy fejlesszük a képzelőerőnket, talán ez az egyik oka annak, hogy már az ősember is barlangrajzokat készített. A művészetnek talán evolúciós oka van” – fejtegette az npr.org-nak Girija Kaimal művészetterapeuta, aki elmondta, hiszi, hogy a művészet által könnyebben képesek vagyunk megoldani a problémáinkat és szebbnek láthatjuk a jövőnket. Kaimal szerint alkotás közben számos döntést hozunk, az agyunk pedig figyeli ezeket. Ezzel az a célja, hogy felkészüljön arra, ami a jövőben történni fog velünk. Mivel alkotás során pozitív gondolataink és benyomásaink alakulnak ki, agyunk is „reménykedni kezd” a szebb jövőben.
Kaimal és társai 2017-ben végeztek egy kutatást, amely során azt tapasztalták, az agy jutalomközpontja nagyon komolyan működésbe lép, amint alkotni kezdünk valamit. Alkotás közben tehát sikerélményünk van, ügyesnek, vidámnak érezhetjük magunkat. Ez olyan emberek esetében különösen fontos, akik depressziótól, szorongástól szenvednek.
Kaimal megemlített egy másik, 2016-ban készült felmérést is, amely azt bizonyította be egyértelműen, hogy mindössze 45 perc alkotás után drámaian csökken az emberek kortizolszintje. A kortizol pedig nem más, mint a híres stresszhormon!
A szakember szerint az alkotás csodát tesz az elmével, hiszen segít eljutni a fókusz olyan mélységeibe, ahol már azt érezhetjük, teljesen „elvesztünk”, persze a legjobb értelemben. Olyan ez, mint a meditáció és az agynak nagyon nagy szüksége van rá!
Kaimal szerint az agyra, az egészségünkre az agyaggal, gyurmával való munka van a legjobb hatással, mert ez lefoglalja mindkét kezünket, illetve segít a térérzékelésben is. Ezen kívül a felnőtt színezőket említette még meg, a mandalaszínezés például nagyszerűen csökkenti a szorongást.
Forrás: npr.org, Fotók: unsplash.com
2024. augusztus 15. 10:10
OTTHON DEKOR NAPPALI KONYHA KERT GYEREKSZOBA DIY ÉKSZEREK KIEGÉSZÍTŐK RUHÁK BEAUTY CSALÁD GYEREKEKKEL GYEREKEKNEK ÚJRAHASZNOSÍTÁS ELŐTTE-UTÁNA MENTSD MEG A FÖLDET! EGÉSZSÉG GASZTRO LEVESEK, ELŐÉTELEK FŐÉTELEK DESSZERTEK MENTES RECEPTEK AMIGURUMI ÖTLETEK TI KÜLDTÉTEK INSPIRÁCIÓ TAVASZ NYÁR ŐSZ TÉL TI KÜLDTÉTEK ÚJDONSÁGOK Sztárokkal alkottunk ALKOTÓINK Berky Alexandra Kubinyi Szilvia Kurdi Gabi Szebeni Gál Vera Vesztl Fanni Farkasvölgyi Orsi Rácz Anikó Sebestyén Éva Csorba Anita RSS feliratkozás JÁTÉKSZABÁLYZAT
IMPRESSZUM MÉDIAAJÁNLAT ELŐFIZETÉS KAPCSOLAT ÁSZF
praktika.hu © 2025 – minden jog fenntartva