Az információs sátrakban egész nap kreatív foglalkozásokkal, kvízekkel és játékokkal várják a látogatókat, akik az Európai Unióról, a tagság adta lehetőségekről is tájékozódhatnak. A nap folyamán pedig Járai Márk (Halott Pénz), Co Lee és Lovasi András is koncertezik.
A programok már délelőtt elkezdődnek a Szabadság téren. A 21 év tiszteletére rendezett 21 kilométeres futóverseny résztvevői közös bemelegítés után indulnak útnak. A verseny útvonala 21 sikeres uniós fejlesztést mutat be: egyet-egyet a 19 vármegyéből, egyet Budapestről, és ráadásként a 2024-es RegioStars verseny egyik győztes projektjét. Az immár hagyományosnak számító sportesemény annyira népszerű, hogy szinte azonnal betelt a nevezés. A futók között rajthoz állnak ismert emberek is, többek között Nyári Diána színésznő, Cseh László olimpiai ezüst- és bronzérmes úszó, Gajdos Tamás és Vadon János televíziós- és rádiós műsorvezetők, Dr. Kiss Gergely háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, valamint Széphalmi Júlia táncművész.
A futóverseny rajtját követően a gyerekprogramoké lesz a színpad, ahol Grecsó Krisztián és a Pici Szív Tánczenekar koncertje után a Majorka színház lép fel, őket követi délután a Rutkai Bori Banda és az Apacuka Zenekar.
Az Európa-nap hivatalos megnyitójára 12.00-kor kerül sor a nagyszínpadon, a köszöntők után pedig rögtön a futás eredményhirdetése következik. Ezt követően átveszi a terepet a zene, 14 órától először Járai Márk (Halott Pénz), majd Lovasi András LOVASI: Egy az egybe ...csak maga koncertje következik, utánuk pedig Co Lee (Live Band) ad ingyenes koncertet a nagyszínpadon.
A rendezvény egész ideje alatt várják az érdeklődőket a különböző szervezetek, többek között uniós intézmények sátrai. A látogatók olyan témákkal kapcsolatban tájékozódhatnak – sokszor izgalmas, játékos formában –, mint az életminőségünk fenntartása, a társadalmi méltányosság erősítése, a fiatalok támogatása, Európa szerepe a világban, vagy, hogy mit tesz az EU az emberekért.
Első kézből láthatják majd, hogyan biztosítja az Unió, hogy az emberek biztonságban, egy békés, versenyképes, összetartó és gazdaságilag fenntartható társadalomban boldogulhassanak a geopolitikai zavarok és a jelentős globális gazdasági és társadalmi kihívások idején is. Az információs sátrakban találkozhatnak például az Európa Pont, a Magyar Éghajlatvédelmi Szövetség és a Kreatív Európa Iroda képviselőivel.
2025. május 6. 11:52
OTTHON DEKOR NAPPALI KONYHA KERT GYEREKSZOBA DIY ÉKSZEREK KIEGÉSZÍTŐK RUHÁK BEAUTY CSALÁD GYEREKEKKEL GYEREKEKNEK ÚJRAHASZNOSÍTÁS ELŐTTE-UTÁNA MENTSD MEG A FÖLDET! EGÉSZSÉG GASZTRO LEVESEK, ELŐÉTELEK FŐÉTELEK DESSZERTEK MENTES RECEPTEK AMIGURUMI ÖTLETEK TI KÜLDTÉTEK INSPIRÁCIÓ TAVASZ NYÁR ŐSZ TÉL TI KÜLDTÉTEK ÚJDONSÁGOK Sztárokkal alkottunk ALKOTÓINK Berky Alexandra Kubinyi Szilvia Kurdi Gabi Szebeni Gál Vera Vesztl Fanni Farkasvölgyi Orsi Rácz Anikó Sebestyén Éva Csorba Anita RSS feliratkozás JÁTÉKSZABÁLYZAT
IMPRESSZUM MÉDIAAJÁNLAT ELŐFIZETÉS KAPCSOLAT ÁSZF
praktika.hu © 2025 – minden jog fenntartva