A naplóírás pozitív hatásai

Amennyire vissza tudok emlékezni, mindig is naplóírós típus voltam. Még emlékszem életem legelső kis naplójára a maga fényes Friends Forever („örökké barátok”) borítójával és apró lakatjával, amelyet anyukámtól kaptam volna karácsonyra, de még szenteste előtt véletlenül megtaláltam. Hetekig nyüstöltem őt érte, így majd’ kibújtam a bőrömből izgalmamban, amikor végre a kezemben tarthattam. Nagy, piros X-eket és fenyegető üzeneteket biggyesztettem az első oldalra, elrettentésképpen az illetéktelen olvasók számára.

Gondolatok és félelmek

Mindig is imádtam írni, a naplóm pedig teret adott ennek anélkül, hogy a felnőttek kijavítgattak volna vagy belekotnyeleskedtek volna az irományomba. Szerettem a titokzatosságot, ami körüllengte, a gerincen lévő lakat szertartásos kinyitását az apró fémkulccsal, az örömet, hogy van egy üres papírlap, amelyet teleírhatok és csak az enyém. Egyfajta „gyűjtőedény” volt, amelybe az összes titkomat és fontos érzelmemet beleönthettem. Néhány naplómat még ma is őrzöm, köztük azt, amelyet tízéves koromban írtam, amikor elveszítettem az édesanyámat. Egek, a szívem szakad meg a kislánykori önmagamért…

Amióta az eszemet tudom, elmém aktív volt, nyughatatlan, néha talán kissé túlságosan is az, már gyerekként is. A naplóim végigkísértek a gyerekkori gyászomtól kezdve a jellemzően szorongással teli tinédzserkoromon át a szívügyekkel tarkított izgalmas, ugyanakkor sok ideget elfogyasztó egyetemi évekig. Megvannak a naplóim abból az évből is, amikor találkoztam azzal a férfival, akit ma a férjemnek nevezek. Azok a lapok, köztük a sok pró és kontra listával, ékes bizonyítékát adják annak is, mennyit törtem a fejemet karrierem megtervezésén. Rengeteg betű őrzi hű lenyomatát az anyává válással kapcsolatos gondolataimnak és félelmeimnek. A naplóim a mai napig társaim az úton, amelyen igyekszem a lehető legjobban navigálni a szabadúszó létem, a családom, a barátaim, a szociális életem és aközött, hogy egy felelősségteljes felnőttel legyen gazdagabb a földgolyó.

Sokat aggodalmaskodom, és az elmém olykor elviselhetetlenül zajos. Ha leírtam, feldolgoztam az érzéseimet egy elfogulatlan, bíráskodástól teljesen mentes üres noteszbe, az mindig is felbecsülhetetlen segítséget jelentett számomra. Amint a szavak legördülnek agyam futószalagjáról (írásban vagy szóban), máris nyugodtabbnak érzem magam. A naplóírás az egyik leghatékonyabb módszer, amivel mentális egészségemet erősíthetem – és nincsenek korlátok! A platform, amin egyszerűen kifejezhetem, mi történik körülöttem vagy mi zajlik bennem, és ami minderre ítélkezéstől mentesen reflektál, valóságos terápiát jelent nekem. Egyébként az a véleményem, hogy nincs olyan terápia, amely szinte mindenki számára előnyös volna, de a naplóírás azért elég közel van hozzá.

Mintha tükörbe néznél

Tíz évvel ezelőtt, az új év első napján a férjemmel elhatároztuk, hogy írunk egy összefoglalót az előző évről, és megtervezzük a következőt. Januári könyvnek kereszteltük el, és annyira élveztük az elkészítését, hogy a következő évben megismételtük – azóta sem telik el enélkül az első hónap, és ez a szokás immár kapcsolatunk fontos részét képezi. Olyan témákat beszélünk át ugyanis, amelyekre máskülönben sosem kerítenénk időt, és ez közelebb hoz minket egymáshoz. Sorra vesszük az év legfontosabb dátumait, például a házassági évfordulónkat, és meghatározzuk azokat a negyedéves időpontokat, amikor ellenőrizzük, mennyire haladtunk előre céljaink megvalósításával – időközben át is neveztük Az élet könyvére. Együtt és külön is írjuk. Az élet könyve mély, a házaséletünk egészségéről, karrierről és költözésről, a gyerekeinkkel kapcsolatos döntésekről, pénzről és életmódról szóló beszélgetésekhez vezetett. A céljaink rendszeres felülvizsgálatára és egyben arra ösztönöz bennünket, hogy folyamatosan szem előtt tartsuk, mi az, ami igazán fontos az életünkben.

A naplóírás lehetőséget ad arra, hogy górcső alá vedd magad, a boldogságod – vagyis ellenőrizd, hogy továbbra is azon az úton jársz-e, amelyen szeretnél, és feltedd magadnak a kérdést, hogy nem kellene-e valamin változtatnod. Ez egy egyszerű szokás, mégis kulcsfontosságú része az életemnek, és mindennél lelkesebb vagyok, ha arról van szó, hogy ezt másokkal is megoszthatom. Íme néhány tipp az elkezdéshez – és a folytatáshoz.

Írd le az érzéseidet

Fájdalom, öröm, totális unalom – jöhet bármi. Ez már önmagában egy felszabadító folyamat. Lehet pár mondat vagy sok oldalas fejtegetés is. Lehet ilyen egyszerű is: „Ma kimerült vagyok és túlcsordultam”, vagy „Ma annyira boldog vagyok!” De írhatsz egy komplett esszét is. Utána olvasd vissza. Hagyd, hogy minden pillanat, amikor tisztán látsz, elérje a papírt.

Hála

Írj össze tíz dolgot, amiért hálás vagy, a fennkölttől a nevetségesig. A reggeli kávém legtöbbször rajta van a listán, csakúgy, mint a barátság, a házasság és az anyaság kedves, szeretetteljes pillanatai. A hála egy erőteljes létállapot, ami gyakorlatilag újradrótozza az agyadat és izgalmas irányokba tereli mindennapjaid kimenetelét. Feldob és megtanítja az elmédnek, hogy észrevegye a környezetedben a pozitív dolgokat. Még azokon a napokon is, amikor elcsigázott és feszült vagyok, ha papírra vetem mindazt, amiért hálás lehetek, érzem, hogy az agyam és a szívem más üzemmódba vált, a fájdalomból örömbe kapcsol. Ez a gyakorlat felerősíti az örömöt. Néha azzal is megpróbálkozom, hogy minden sirám mellé odaállítsak egy hálára okot adó dolgot. Ez nem könnyű, de mindig lehet találni valamit, még ha az csak annyi is, hogy ma is megtanultam egy nehéz leckét.

Megerősítések

A megerősítő gondolatok erejének tulajdonítom, hogy átéltem egy meglehetősen furcsa és izgalmas otthonszülést, és a pozitív megerősítéseket azóta is gyakran alkalmazom. Megbízható tudományos bizonyítékok támasztják alá a megerősítésnek, vagyis annak a szerepét, ha a pozitív érzéseket tápláljuk magunkban, valamint ennek lenyűgöző hatásait. Az én kedvenc megerősítéseim a következők: „nyugodt vagyok, magabiztos és laza”, „elég vagyok”, „úgy döntöttem, hogy a pozitívra fókuszálok”, „szeretem és becsülöm magamat”. Ezek rövid kinyilatkoztatások a nap hátralévő részére.

Vizualizálás

Olykor-olykor leírom, hogyan szeretném érezni magam. Elképzelem, miként zajlik a számomra ideális munkahelyi meeting, hogyan szeretném indítani a napomat, mivel lenne jó kitölteni a családommal közös időt, vagy milyen megoldásokkal emelhetném az általam olyannyira szeretett kreatív munkám színvonalát. Rákoncentrálok, és hagyom, hogy a kellemes érzések felszínre bugyogjanak bennem a tervezgetés eredményeként. Aztán fogom magam, és elkezdek azon munkálkodni, hogy valósággá változtassam a látomásaimat – így egy kicsit természetesebbé és örömtelibbé válik a dolog, nem azt érzem, hogy gürcölök. Például amikor ideges vagyok amiatt, mert nekem kell elvezetnem valahová, elképzelem, hogy ott ülök az autóban a kormány mögött, mosolygok és szól a kedvenc zeném, miközben nyugodtan és magabiztosan navigálok az úti célom felé. Tényleg működik! 

Tanácsok a NAPLÓÍRÁShoz 

Szerezz inspirációt tippjeinkkel és kezdd el a saját naplódat

● FÉLRE A TÖKÉLETESSÉGGEL

Ne hagyd magad eltántorítani a naplóírástól amiatt, mert ritkán tudsz vele foglalkozni. Úgyszintén ne engedd, hogy a kedvedet szegje a saját írásképed vagy az, hogy nem tudtál egy nekiüléssel a végére érni. Bármikor folytathatod, és mindegy, hogy rendezett-e vagy egy kissé kaotikus. A lényeg, hogy legyen egy hely, ahol rögzítheted az érzéseidet.

● MŰVÉSZI NAPLÓÍRÁS

Talán úgy érezheted, hogy jó lenne kreatív módon kifejezni az érzéseidet, mondjuk kollázs, rajz vagy vázlat formájában. Játssz, kísérletezz szabadon. Akár apró emléktárgyakat is biggyeszthetsz a lapokra a napodból – egy préselt virágot, egy belépőjegyet vagy egy fotót. Csak sodródj az árral.

● TUDD KEZELNI A POCSÉK ÉRZÉSEKET

Naplóírás közben szembesülhetünk néhány elég pocsék érzéssel: olyanokkal, amelyekről azt kívánjuk, bárcsak ne éreznénk. Féltékenység, neheztelés, vagy mély, szívet tépő fájdalom. Már az is bátorságra vall, ha pusztán szembenézünk velünk, mivel az első legfontosabb lépés afelé, hogy kezdjünk velük valamit.
A sógornőm és egyben trénerem, Ray mindig azt mondja: „Nem az érzéseink vagyunk”. Ezt hihetetlenül nagy erejű mondatnak találom, ha fájdalmas érzésekkel kell megbirkóznom. Ha egyszer egyenesen farkasszemet nézel az érzéseiddel, valószínűleg rá fogsz jönni, hogy igazából tudod, mit kellene tenned – segítséget kérni, pozitív lépést tenni, megbocsátani valakinek, abbahagyni az összehasonlítgatást, vagy elengedni valamit, amit bemesélsz magadnak. De még ha nem is tudod, mitévő legyél, pusztán az is hasznos lehet, hogy elismered az érzéseidet – akkor is, ha abban a percben nem így látod.

Itt szeretném megjegyezni, hogy ha kutakodásod közben túl sok fájdalmat találsz odalent a mélyben, akkor a terápia lehet az a következő lépcsőfok, amelyre rá kell lépned, hogy segíts magadon.

Fotók: Pixabay